Nyugdíjasként, kerekesszékkel is Magyarország sikereiért küzdene (VIDEÓ)
Még 40 évesen is elnyűhetetlen a „visszavonult” klasszis, akinek csak azon jár az esze, hogyan tud segíteni a nemzeti csapatnak. Irány a világbajnokság!
Hét arany-, hat ezüst- és egy bronzérmet nyertek a magyar versenyzők a berlini tájékozódási búvárúszó Európa-bajnokságon.
A magyar szövetség szombati tájékoztatása szerint a felnőttek között Hatházi Katalin három elsőséget gyűjtött, miután két egyéni számban győzött és párosban Wágner Zsófiával is a dobogó tetejére állhatott. Emellett a csapatversenyben egy ezüstöt is szerzett.
Balázs Péter duplázott, miután két aranyérmet nyert és két ezüstöt szerzett, míg a junioroknál Szász Tamás lett a legeredményesebb két arannyal, két ezüsttel és egy bronzzal.
„Összességében jó Európa-bajnokság van mögöttünk, mindenki tudta hozni, ami benne van. Számunkra nagyon fontos az utánpótlás, és jó volt látni, hogy a nemzetközileg megerősödő juniormezőnyben is helyt tudtunk állni” – összegzett Szászné Bundy Erzsébet csapatvezető.
(MTI)